The end

Kedves Mindenki!

Hát, most már tényleg itthonról írok. Nincs még egy plusz hónap, még egy plusz ország, minden, amit még látnom kell a világból, rám vár - arra, hogy egyszer újra összepakoljak, és elinduljak.
Ahogy írtam, a lehető legjobb pillanatban fejeztem be az utazást. Egy-két héttel ezelőtt sírnom kellett a gondolatra, hogy a szabad, felelősségmentes, izgalmas es filmbeillő backpacking életemnek vége, visszajövök a magyar valóságba, a mindennapokba. De az utolsó napjaimra éreztem, hogy talán mégiscsak túlélem. Minden nap új élményekben volt részem, új tájakat láttam, próbáltam, ízleltem, szagoltam, és azt hiszem, a fejem búbjáig megteltem. Tudtam, hogy szükségem lenne egy pihenőre, ha folytatni akarnám. Úgyhogy az utolsó indonéz napjaimon még hajnalok hajnalán felkeltem, hogy meglovagoljam a hullámokat. Elmentem egy nap raftingolni, és magamba szívtam még egy icipici Indonéziát.

Aztán visszarepültem Bangkokba. Ott elköszöntem Dél-Kelet Ázsiától, a három hónapomtól a világnak azon a részén, és 8 óra dohai várakozás után végül megérkeztem Budapestre.

Két napja vagyok itthon, barátokkal találkozom, fényképeket mutogatok... azt hittem, nehéz lesz mesélnem, mert hát hogy mesél el az ember három hónapnyi életet a világ másik felén? De nem nehéz mesélnem...dől belőlem a szó. Egyik felejthetetlen történet jön a másik után, és még most fogalmazom meg magamban azt a sok mindent, amit tanultam ezalatt a majdnem 90 nap alatt. Tanultam a helyiektől, utazóktól, az egyedül utazástól...Egyszerűen kinyílt a világ. A saját határaimat feszegettem folyamatosan, és rájöttem, hogy sokkal több lehetőség van az életben, mint amennyit mi(én) gondolunk. Három hónapig senkinek nem akartam megfelelni, és ez egyszerűen annyira jó érzés volt!  És egyedül utazni - fantasztikus. (bár a nagy részét ugye nem egyedül voltam. Annyira jó belegondolni abba, hogy Kaliforniában és Németországban Josh és Clara ugyanazokkal az élményekkel, gondolatokkal, emlékekkel, képekkel a fejükben élik az otthoni mindennapjaikat, mint én itthon, és van egy-másfél hónap, ami örökre összeköt bennünket..:)

Őszintén életem legizgalmasabb, legszínesebb, leg-leg-leg...három hónapja volt ez. Millió olyan pillanat volt, amikor meg kellett győznöm magam, hogy ez most tényleg megtörténik, és nem csak egy filmet nézek.
Halong Bayben a zsongó csendben leugrani a hajó tetejéről az óceánba...Indonézia második legmagasabb vulkánja tetején, három nap mászás után napfelkeltét nézni a felhők felett...csirkék és millió laoszi közé zsúfolva utazni a buszon a hőségben; 7 kilométeres barlangon csorogni keresztül a tiszta sötétségben; 1000 éves buddhista templomoknál várni, ahogy lemegy a nap, elveszni Bangkokban vagy éppen egy lakatlan szigeteken barbecue-zni...és még sorolhatnám, megállás nélkül.  Elképesztő emberekkel találkoztam, helyeken jártam, és imádom a gondolatot, hogy már rég nem turista voltam, hanem utazó - utazva élő. :)

Ez az egész kicsit szentimentálisan hangzik, de ez jött ki. Személyes és nosztalgikus, de hát mit csináljak? :)
Iszonyat boldog vagyok, hogy január 24-én elindultam egy szál hátizsákkal.
Soha, soha nem fogom elfelejteni ezeket az élményeket. Folyamatosan jókedvem van, pörgök, fel vagyok töltve.

Puszilok mindenkit innen Budapestről!:)))

Dél-Kelet Ázsia, SZERETLEK! :)

Rinjani, Te Orias!

Kedves Mindenki!


Atyaeg. Megcsinaltam!!! Felmasztam Indonezia masodik legmagasabb vulkanjara, en, aki utal turazni, vagy legalabbis igyekszik elkerulni. Hogy pontosabb legyek, mindent, amit eddigi eletemben probaltam elkerulni - turazas, hegymaszas, sziklamaszas, hidegben satorban alvas, mindez foleg esoben...vagy eppen koszos tanyerbol eves, vizes cipoben gyaloglas, es meg sorolhatnam - szoval, most az utobbi harom nap alatt mindet megkaptam, utolag potolva be 22 evem elmaradasait.

De kezdem az elejen. Tehat, a kedves turist info-s bacsi nem nagyon adott pontos valaszt a kerdesemre, hogy az, hogy ez a masodik legmagasabb vulkan, az azt is jelenti-e, hogy a masodik legnehezebb megmaszni, mert hogy akkor en tuti nem megyek fel ra. Na de turist bacsi nem valaszolt, csak vonogatta a vallat, en pedig hirtelen felindulasbol, es azert, mert ramjott egy gyenge megerzes, hogy most utazok, most probaljam ki magam, feszegessem a hataraimat, ugyis meg fogom csinalni, stb, szoval ezek miatt a felelotlen gondolatok miatt megvettem szepen a harom napos jegyemet 3700 meter magasra. Hogy ujra csinalnam-e? SOHA! Hogy ha tudtam volna, hogy mi var ram, sikitva, csukott szemmel futottam volna el. De nem tudtam, es igy nekivagtam eletem legnehezebb harom napjanak.


Tehát reggel felszalltam az icipici hajora, amin nagyjabol csak helyi sasakok (Lombok oslakosai) es indonezek voltak.

A turist bacsi odalokott egy parhoz, hogy ok lesznek az utitarsaim a hegyen.

Mar akkor gondoltam, hogy itt bajok lesznek. Egy harminc koruli par, sportos hajpanttal, strapabiro turabakanccsal, keki turanadraggal lenezoen mosolygott ram es az alig hasznalt Adidas Allstarsomra, amit mindennek lehet hivni, csak turaciponek nem. (most mar en is tudom). Amikor megkerdeztem, hogy ok tapasztalt turazok-e, kis nevetessel bolintottak, es mikor kidolt belolem az aggodalom, hogy jaj, en nem vagyok am nagy turazos, es picit felek, es remelem, meg tudom csinalni, akkor oszinte szanalmat lattam az arcukon tukrozodni. Csodalkoztak, hogy ezt a hegyet valasztottam, es en tudtam, hogy valoszinuleg ez sokkal parabb lesz, mint en gondoltam. Kiderult, hogy a pasi kanadai, a lany pedig svajci francia, es nem nagyon zavartattak magukat, hogy angolra valtsanak a jelenletemben. A kikotoben csatlakozott hozzank egy finn par, akik nagyon aranyosak voltak, szoval picitt jobban ereztem magam, es Senaru-ban, a falucskaban, ahonnan indultunk, es ahol hagytuk a nagy hatizsakunkat, csatlakozott hozzank meg egy francia 30 eves cserkesz, vagy valami olyasmi.


Megkaptuk a vezetonket, Sep-et, akit sikerult jobban megismernem (lasd kesobb), es harom helyi serpa, akik ugyanazt az utat, amit mi nagy sohajokkat es erofeszitessel (egyesek neha halalfelelemmel) tettunk meg, azt ok papucsban csinaltak vegig, ket-ket hatalmas kosarral a vallukon, amiben cipeltek az ennivalot, mindenfele eszkozt, a satrakat es a mini tuzhelyet. Reggeli utan aztan elindultunk.

Kb 1300 meterig esoerdoben caplattunk felfele, a kis (illetve az en esetemben nagy, mert nem vagyok kepes haro napra pakolni - oreg hiba) hatizsakkal a hatunkon. Meglepodtem, hogy milyen konnyen ment az eleje, egeszen a pihenoig, es meg az is megfordult a fejemben, hogy siman meg fogom tudni csinalni az egeszet. Aztan a piheno utan a Termeszet mintha meghallotta volna elhamarkodott remenyeimet, es azt mondta, hogy "Naa, ki akarod probalni magad?! Hat akkor ezt figyeld!" - es onnantol kezdve harom napon keresztul olyan mennyisegu eso zuhogott rank, amilyen en meg eletemben nem lattam. Az ut is hamar eldurvult, es en kezdtem gyengulni. Nyolc oran keresztul mentunk hegynek felele, meteres sziklakra lepketunk fel, es nagyon, nagyon bantam, hogy nem jartam tobbet sportolni az utobbi honapokban. Picit lemaradtam, es Sep maradt velem, az en tempomban, es vegig beszelgettunk. Megtudtam, hogy o is 22 eves. Meg azt is, hogy hogy mukodik a sok sok nyelv Indoneziaban, hogy mennyire nehez bejutni az egyetemre, mert nagyon draga. Az o falujabol mindenki, aki valamennyire beszel angolul guide lesz, vagy serpa. A serpak (porter-nek hivjak itt) nem nagyon beszelnek angolul, de ha par ev utan a turistak miatt megtanuljak, akkor lehetnek ok is guide-ok. Aki nem lesz a ketto kozul az egyik, az csak hang around-ol, vagyis csak ugy elvan, egesz eleteben. Sep sosem volt Lombokon kivul, csak a Gili szigeteken (szomszed sziget), es nem is vagyik sehova, mert itt mindene megvan, foleg a kokusz, ami a kertjebe no, es nagyon, nagyon csodalkozott, hogy Europaban nem no kokusz uton utfelen. Azt mondta, hogy amikor eloszor maszott fel a Rinjani-ra, akkor konkretan sirt, amitol egy picit jobban ereztem magam. Enekeltuk a Forever Young-ot, es 8 ora mulva vegre (csak 10 perccel lemaradva, amin nagyon meglepodtem) megerkeztunk az elso basecamp-re, ahol a csurom vizes ruhankbol atoltoztunk abba a par darab ruhaba, ami szaraz maradt a hatizsakunkban (nem volt eleg, mondanom sem kell). Tuzet raktak a helyiek, es indonez parolt rizst ettunk csirkevel es zoldsegekkel, a satrakban kuporogva, hallgatva az esot. Amugy az egyetlen csalodasom itt az a kaja. Thaifold es a tobbiek utan ez nagyon, nagyon szegenyes.


En a francia cserkesszel aludtam egy satorban, ami nem volt borzaszto, mert sokat meselt arrol, hogy hogyan lazadott fel az arisztokrata szulei ellen, es hogy miert lett anarchista, es miert lakik elhagyatott hazakban, ami amugy nagyreszben magyarazatot adott a picit allott szagara, amivel kenytelen voltam nem torodni... kulonben is, kisebb gondom is nagyobb volt annal, hogy o finom illatu-e, vagy nem.

Augustin, a francia. Ez az egyik legviccesebb kép, ami a három hónap alatt készült :D

Masodik nap hatkor osszecsomagultunk, ujra belebujtunk az csurom vizes, atazott ruhankba es ciponkbe (eselyuk sem volt megszaradni, ugyanis nagyon nem volt meleg olyan magasan, foleg nem ejszaka) Tehat masodik nap a cel a krater volt, 2700 meteren, es en ujult erovel vagtam neki. Ahogy azt mondani szoktak, a felhok felett mindig sut a nap, es ez igy is volt, es vegre fotozkodtunk, es amikor felertunk a kraterhez, az annyira gyonyoru volt, hogy mar akkor megerte az egesz. A kraterben egy nagy zold to volt, a kozepen egy uj vulkannal, amit a par ezer evvel ezelotti nagy vulkan kitorese okozott. Utoljara amugy 2010-ben volt egy pici kis kitores, de most epp nem aktiv. (2010?! Hogyhogy nem aktiv?! 2010 most volt!! Meg jo, hogy mar nem vagyok megszallott vulkan-rettego, mint regebben...) Szoval felertunk, es volt korulbelul felora nyugodt, jutalom-pillanat, es gyonyoru volt az egesz, es alig hittem el, hogy ottvagyok.

Aztan leereszkedtunk a tohoz, es megint elkezdett esni. Hatszaz metert ereszkedtunk le ket es fel ora alatt, sziklakon, csuszos foldosvenyen, tipegve es rettegve, elazva es csak arra varva, hogy lejussunk. A to szelen kifeszitettunk egy ilyen leplet, beguggoltunk ala, es ott ettuk meg a levesunket rakszirommal.

Es akkor, amikor egy masik "uton" elindultunk ujra folfele, akkor jott a legrosszabb. Alig emlekszem, mikor feltem ennyire utoljara Konkretan sziklamaszas volt, a cuccokkal a hatunkon, csuszott minden, es en tenyleg azt gondoltam, hogy ha ezt megcsinalom, utana minden lehetseges modon megjutalmaom magam (most itt ulok Ubudban, es nemsokara megeszem a glutenmentes palacsintamat...). Termeszetesen, csakhogy megjobban jellemzo legyen, a gatyam elszakadt, egyik terdtol a masik combomig, szoval mindenki lathatott mindent, aki mogottem jott, de szerencsere ok is el voltak foglalva azzal, hogy ne haljanak meg.

Akkor ujra felertunk 2800-ra, egy masik helyre. Lesatraztunk, es csodalkoztunk, hogy mennyire erzodik, hogy a felhoben allunk, es nevettunk a hideg vizcseppeken a hajunkban - ugy neztem ki, mint aki megoszult (amin mondjuk nem lepodtem volna meg).

Ejszaka kettokor indult a csapat a csucsra, illetve nem mindenki. Azt montak, hogy ez mar tenyleg hegymaszas, es, hogy csak a tapasztaltak menjenek fel. Ugyhogy en es meg par masik ember a tobbi csapatbol a basecamp-en maradtam. En felkeltem 6kor, megneztem a napfelkeltet, nyujtottam a 10 fokban, es azt ereztem, hogy enyem a vilag. Annyira, annyira jo volt!!

9 korul elindultunk lefele, es 8 ora ereszkedes utan, nagyon nagyon labfajosan megerkeztunk a falucskaba. Mar megkonnyebbultunk volna, mert tudtuk, hogy var rank egy kocsi, ami visszavisz egy ora alatt a cuccainkhoz, ahol hagytuk oket harom napja, amikor megerkezett egy nyitott hatu pick up truck, es mi, atazva, fazva, felholtan a zuhogo esoben felpattantuk a hatuljara, megvartuk, amig felszerelik a ponyvat, es a foldon ulve, osszenyomodva, mint a menekultek visszazotykolodtunk a kiindulo ponthoz. Azt kell, hogy mondjam, egy ilyen befejezes kellett, ez igy volt teljes. Mindannyian felalomban mosolyogtunk, es megveregettuk egymas hatat, es en annnnyira buszke voltam magamra!!!!!


Hat, ez a tortenete Ganung Rinjani-nak, Indonezia masodik legmagasabb hegyenek, es az en eddigi legnagyobb kihivasomnak. Ez igy leirva nagyon, nagyon nem adja vissza, hogy mennyire nehez volt ez az egesz, de azert talan el tudjatok kepzelni.

En utana Kuta, Lombok fele indultam, es csatlakozott hozzam a francia cserkesz meg a finn par. Ket napig egyutt fekudunk es sirtunk az izomlaztol (na jo, nem sirtunk), es en tegnap visszajottem Balira, Ubudba, a kulturalis fovarosba. A shuttle bus-on joba lettem egy 48 eves angollal, aki Indiaban jogat tanit, amugy meg medital es legzesterapeuta, vagy valami hasonlo. Ket fulbevaloja van, motorozik, es szines mellenyben jar. Segitett szallast keresni, mert termeszetesen o most egy honapig csak ugy itt el, es tegnap korbevitt itt mindenhol, meg megmutatta a legjobb helyeket, ahol minden glutenmentes, meg raw, meg veggie, meg amit csak akarnak ezek az emberek. Ez, Ubud, amugy az a varos, ahova az Eat, Pray, Love-ban Julia Roberts elmenekeult, vagy legalabbis annak az itteni alternativaja. (nem lattam a filmet, a lenyeg, hogy egy negyven ev koruli, eletunt no otthagy mindent, es eljon Azsiaba felfedezni magat, vagy ilyesmi). Teli van itt minden joga kozpontokkal, egeszseges etelekkel, autentikus tanceloadasokkal (ma este megnezek egyet), es eleg jo a hangulat. Holnap elmegyek white water raftingolni,vagyis vadvizi-evezesre, aztan egy napra meg visszamegyek surfozni Kutaba.


Aztan eljon 20-a, repulore ulok Denpasar-ban, es az utolso azsiai ejszamat Bangkokban toltom. Nem hiszem el, hogy mar csak par nap van hatra ebbol a harom honapbol, ebbol az egeszen mas eletbol. Kb egy hettel ezelott meg szinte sirnom kellett a gondolatra, most viszont azt erzem, hogy ez igy, ahogy van tokeletes. Ha csak ket honapot maradtam volna, akkor hianyerzetem lett volna. Most azt erzem, hogy pont jo volt, minden pillanatot elveztem es elvezek, de mar nagyon jo lesz otthon is. :)


Nagyon orulok tovabbra is minden kommentnek es levelnek es reakcionak, es nagyon puszilok mindenkit!Ja, es kuldok sok wheatgrass coctail-t es Ommm-ot!:)

Gili T., Indo

Kedves Mindenki!

5 nap Bali es 4 nap surf utan felpattantam egy fastboat-ra, es elindultam Lombok fele.
Megsem onnan irok most, mert ahogy ez itt lenni szokott, a spontaneitas kozbeszolt. Ket es fel honap alatt eloszor talalkoztam egy magyar fiuval!!!! O is a hajon volt, es o a Gili szigetekre tartott, en pedig hirtelen felindulasbol egyszeruen nem szalltam le Lombokon, ahova a jegyem szolt, hanem tovabb sunnyogtam Gili Trawanganra, egy icipici szigetre Indoneziaban.

Nincs beton ut, es csak lovaskocsis, illetve lovas tuk-tukok jarnak, na meg en, biciklivel (komolyan!! :D)
A hindu Bali utan, sot, a ket es fel honap Buddhista Del-Kelet-Azsia utan nagyon szokatlan a mecset enekere kelni hajnali 5kor, vagy azon gondolokozni, hogy nem nagyon tiszteletlenseg-e, ha kilatszik a terdem a ruhabol (amugy nem, mert eleg felkapott lett a sziget az utobbi evekben, szoval hozzaszoktak a furdoruhas, nyari ruhas lanyokhoz). Hihetetlen kedvesek az emberek amugy itt is, gondolkozom, hogy talan megelozik meg a kambodzsaiakat is, ami azert nagy szo. Egesz mas itt amugy, mint akar Baliban. Itt nem rohannak kisgyerekek utanam, hogy vegyek karkotot, nem fogjak meg a karom, es huznak be a boltba, szoval egy picit feludules. Viszont elkepesztoek az indonez fiuk...mindegyik, folyamatosan mosolyog, puszit kuld, de egyaltaln nem ugy, mint otthon, vagy mondjuk Bangkokban. Csak siman kedvesek, allandoan tancolnak, meg ahogy mennek, az is olyan, mintha tancolnanak!!! Amugy annyira szepek itt az emberek! Eddig foleg a kitaposott uton mentem,  de holnaptol ez mashogy lesz...
Egy kanadai lannyal is joba lettem, aki Kambodzsaban onkenteskedett, es most o is egyedul utazik. Most vele lakom egy szobaban, de csak ket estet. Ez a sziget nagyon szep, es buvarkodunk es este tancolunk miutan istenit ettunk az ejszakai piacon, de en ram megint ramjott a mehetnek, ugyhogy valoszinuleg eletem legnehezebb turajat fogom megtenni a napokban.

Talaltam egy tourist info-t a fouton, es a vulkan turajuk Lombokon eleg menonek hangzott. Ugyhogy, holnap reggel hetkor hajora ulok meg 4 emberrel, akit meg sosem lattam (a kerdesre, hogy fiatalok-e, az volt a valasz, hogy persze, mert azt a vulkant nem masszak meg idosebbek, mert nagyon durva...ez ijeszto). Harom nap, ket ejszaka, majdnem 4000 meter!! Satorban fogunk aludni a dzsungel kozepen, a vulkan oldalaban, es allitolag amikor felerunk a csucsra, mindent latunk, egesz Balit, Lombokot, a Gili szigeteket, stb. Durva, nem? Par nap mulva majd meselek, hogy milyen volt igazibol, a sajat szememmel!!:)

Tovabbra sem erzem magam egyedul, folyamatosan talalkozom emberekkel, bar az a backpacking feeling, ami egesz D-K-Azsiat korullengte, itt nincs meg. Bar ezek a helyek azert, ahogy mondtam, mindenki fo utvonalaba esnek, szoval utazok helyett inkabb turistak, vagy nyaralok vannak itt....na, majd holnaptol!:)

Matol kezdve 10 napom van itt, ami hihetetlen. Mindenkeppen megprobalok tobbet surfolni, mert halalosan beleszerettem. Sok ideje ez az elso "sport", amiert odavagyok, es annyira boldog vagyok, hogy kirpobaltam! Bar kanyarodni meg nem nagyon megy a harom ora utan, amit vettem, de csak felpattani, es buszkenek lenni, es hallani a zenet a partrol, es furodni a hullamokban, egyszeruen a legjobb dolog!! Bar attol picit felek, hogy mi lesz, ha atvaltok kemeny deszkara, mert nekem termeszetesen sikerul a foamboarddal is majdnem maradando serulest okoznom...:D

Remelem, otthon minden rendben. Nagyon varok minden reakciot es kommentet es uzenetet, es nagyon orulok, ha olvastok, meg mindig!!!:)

Sok sok puszit es lovat es reggiebar-t kuldok mindenkinek!:))
Vulkan utan irok!:)